Szeretsz rádiót hallgatni? Oszd meg barátaiddal is:

Kék Duna Rádió online hallgatás

Kék Duna Rádió logó
A Kék Duna rádiót azoknak ajánljuk, akik szeretnek válogatni a zenékben, nem csak általánosságban a retrót, de annak egy bizonyos korszakát szeretnék hallgatni. Ez a rádió pontosan ezt fogja nyújtani, a műsorai struktúrája ugyanis épp erre épül! Szétválasztja a 60-as, 70-es, 80, 90-es, 2000-es évek, és a mai slágereket egymástól, jól megfogva az egyes irányzatok változásának időbeliségét.

Rögtön felvetődhet a kérdés, miért is Kék Duna Rádió ennek a könnyűzenei online rádiónak a neve? Azért, mert amikor 1996-ban megkezdte működését, akkor még földfelszíni sugárzással működött, elsőként Esztergomban, 1996. április 5-én indult meg a műsorszórás. A következő, nagy előrelépés a tatabányai vételi körzet megszerzése volt, 1999-ben, ezzel jelentősen megnövekedett az ellátási területe, és természetesen a hallgatók száma is.

A helyi adó skatulyából viszont igazán a a komáromi adó 2001-ben történő megszerzésével törtek ki, és a pozícióikat tovább növelte hogy a győri adótorony 2002 után már az ő műsoraikat sugározta. Ezekkel a körzetekkel Észak-Dunántúl legnagyobb, legjelentősebb rádiós műsorszolgáltatójává vált a Kék Duna Rádió.

A következő évtized első éve ismét sikereket hozott, hiszen a mosonmagyaróvári, és a székesfehérvári adótornyok is elkezdték sugározni műsoraikat, ezzel Magyarország egyik legnagyobb rádiójává, és a Dunántúl kétségkívül egyik legjelentősebb adójává váltak!

Sajnos a szerencséjük nem tartott ki sokáig, a Klub-szabály értelmében elvesztették két adókörzetüket is, a így 2012-ben megszűnt a sugárzás az eredeti területükön, az esztergomi, és a tatabányai adókon többé nem lehetett fogni műsoraikat.
Újabb csapást jelentett a 2013-as év, ekkor a komáromi jogosultságukat is elveszítették, így már csak Székesfehérváron, Győrben, és Mosonmagyaróváron lehetett fogni őket. A megüresedett frekvenciákat Komáromban a Forrás Rádió, Esztergomban a Mária Rádió, míg Tatabányán a Lánchíd Rádió vette át.
Az utolsó körzeteket 2017-ben veszítették el, és 2017. június 30-án a földfelszíni sugárzást beszüntették.

Gondolhatnánk, hogy itt véget ért a (Kék) Duna Rádió története, de ők nem azok, akik feladják, az addig mellékes szálnak számító internetes adást folytatva, immár a digitális térben terjeszkednek, melynek semmiféle gátat nem szabnak a felszíni adókörzetek, vagy éppenséggel a határok. A lelkesedésük töretlen, a zenéik pedig továbbra is szórakoztatják a nagyérdemű közönséget.

Műsorstruktúrájuk teljesen alkalmazkodott az internetes térhez, szekcionáltan érhetőek el tartalmaik, hogy mindig azt adják, amire az ember valóban kíváncsi.

A KÉK DUNA HOT a 80-as, 90-es évek zenéit játssza, vegyítve a legfrissebb slágerekkel, hogy mindig a legjobbat nyújthassa azok számára, akik ezeken a zenéken nőttek fel.

A KÉK DUNA TOP 40 az elmúlt 3 év legjobb zenéit játssza, így itt mindig friss élmények várják a hallgatókat, a legújabb zenékkel ismerkedhetnek meg, hiszen főként a legfrissebb számokat közvetítik, a toplisták tetejéről!

A KÉK DUNA DANCE a legjobb tánczenékkel várja a hallgatóit.

A KÉK DUNA SOFT lágyabb, melankolikusabb zenéivel igazi kikapcsolódást nyújthat.

A KÉK DUNA ’70-’80-AS ÉVEK a nevéből láthatóan a 70-es, 80-as évek legjobb slágereinek otthona.

Végül a KÉK DUNA GOLD pedig a 60-as, 70-es, 80-as, évek legjobb zenéiből válogat, az igazi retro élményért!

Kék Duna Rádió műsorrendje:

Hétköznap:
A KÉK DUNA REGGEL című műsoruk reggel 05:00-tól egészen 09:00.ig szól, minden hétköznap, és zenéivel segít felébredni, és elkezdeni a napot!

A KÉK DUNA DÉLELŐTT 09:00-tól egészen délig kíséri a hallgatókat.

A SZIESZTA déltől 14:00-ig segíti a munka közbeni lazítást, kikapcsolódást.

A DÉLUTÁNI EXPRESSZ 14:00-tól 17:oo-g gyorsan elhozza a műszak végét, és segít a hazaút fáradalmainak leküzdésében.

A KIWI című műsor remélhetőleg már otthon, a jól megérdemelt pihenés alatt szól, zenéivel felüdülést hozva, minden hétköznap 17:00, és 19:00 között.

A SLÁGERLISTA este 19:00, és 21:00 között a legfrissebb zenékkel jelentkezik!

Az ÉJSZAKAI ZENEFOLYAM az éjjeli baglyok számára készült zenei összeállítás, megy este 21:00-tól egészen reggelig, 05:00-ig hallható.

Hétvégén:

A KÉK DUNA REGGEL hétvégén is reggeli 05:00-tól 09:00-ig várja a hallgatókat, hogy a hétvégi lassú, lusta reggeleken a megszokott műsor segítse az ébredést.

A KÉK DUNA WEEKEND reggel 09:00-tól egészen 18:00-ig tart, a maratoni zenés műsor szinte a teljes napot felöleli.

A SLÁGERLISTA délután 18:00-tól este 20:00-ig tart, és a hétköznap megszokott zenei kínálattal várja a hallgatókat.

Az ÉJSZAKAI ZENEFOLYAM zárja a napot, és szól egészen reggelig. Ez egy rendkívül élvezhető műsor az éjszaka folyamán és bátran ajánljuk mindenki számára! Ha nem tudsz aludni és módod van rá feltétlenül hallgass bele az adásba!

Hivatalos webhely: kekduna.hu
A Kék Duna Rádió megtalálható a Wikipedián is.


Kék Duna Rádió arculati elemei a YouTube-on

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.