MAXIRÁDIÓ online hallgatás

MAXIRÁDIÓ online

A MaxiRádió Gyöngyösön az FM 92.4 MHz-en sugározva, a Telekom IP TV hálózatán, valamint a rádió weboldaláról interneten keresztül, földrajzi határok nélkül hallgathatóan, a régió első 24 órás, közösségi, nonprofit rádiója. Rohamos számban gyarapodó hallgatói, elfogulatlan szolgálatában működik immár 2014. áprilisától. A régió rádiós piacának 2018-cal kezdődő átalakulása óta pedig, már egyedüli olyan rádiós média, amely a zenei műsorok mellett, súlyozottan helyi híreket és egyéb helyi tartalmat kínál.

Zenei kínálat tekintetében országosan is egyedülállóak vagyunk, hiszen itt minden korosztály megtalálja a saját ízlésének való slágereket, újdonságokat egyaránt. A 80-as évektől napjainkig szólnak a legnagyobb kedvencek, változatosan. 2021-ben készült közvéleménykutatás eredményeképpen elmondható, hogy a vételkörzetben élő hallgatóink 98%-ban elégedettek zenei kínálatunkkal. Számunkra fontos a hazai dalok népszerűsítése is, ezrét 2021 tavaszától még több hazai dal, és már méltán slágernek nevezhető produktum szól a város kedvenc rádiójában! Fontos cél, hogy a hallgatók minden napszakban és életritmusban megkapják azokat a dalokat, amiket szeretnek! Legyen ez akár reggeli készülődés, vagy délután az autóban, napközben a munkában, esetleg hétvégén a házimunka, főzés, vagy pihenés közben. Szlogenünk is tükrözi egyik fő küldetésünket: MI ADNUNK RITMUST A VÁROSNAK!

Keressen bennünket közösségi oldalainkon is:

Facebook: www.facebook.com/maxiradiohungary
Instagram: www.instagram.com/maxiradio_gyongyos
YouTube: 92.4 MHz MaxiRádió Gyöngyös

Frekvencia: 92.4 MHz (Gyöngyös)
Hivatalos weboldal: https://maxiradio.hu/


Más rádiót hallgatnál?


MAXIRÁDIÓ
 Mi adunk ritmust a városnak!


Legújabb rádiós hírek

Megbírságolta a Médiatanács a Best FM-et, a Balaton Rádiót és a Maxi Rádiót, valamint elindított két újabb rádiós frekvenciapályázatot

A MaxiRádió, a Balaton Rádió és a 88,9 – BestFM rádiók nem teljesített vállalásai miatt szabott ki pénzbüntetést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén. A testület ezenkívül két helyi rádiós frekvencia pályázati felhívását is véglegesítette....

Tovább » Elrejt


Értékeld a rádiót!
[Értékelés: 4 Átlag: 5]

1 thought on “MAXIRÁDIÓ”

  1. Bálint István

    Kérés.

    Egy éve keresem, volt katonatársamat. Varga József, 1956-ban született Laskodon. Együtt fejeztük be a Zalka Máté Katonai Főiskolát. A rokonai szerint Gyöngyösön lakik.
    Bármiben tudnának segíteni, tisztelettel megköszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top