Vörösmarty Rádió online hallgatás

Vörösmarty Rádió logó
Vörösmarty rádió

A Vörösmarty Rádió először 1956. október 29-én volt elérhető, műsoraival nem csupán Székesfehérvár, hanem a dunántúli hallgatóság érdeklődését is igyekezett kielégíteni. A forradalom leverése azonban egyet jelentett az adó felszámolásával is. A műsorszolgáltatás 1994. szeptember 24-én indult újra, igen egyedülálló módon: a fehérvári önkormányzat a Kodolányi János Főiskolát bízta meg a rádió szakmai működtetésével, amely ugyan egy felsőoktatási intézmény részét képezte, ugyanakkor mégsem iskolai rádióként funkcionált. A közszolgálati Vörösmarty Rádió az ezt követő években a 99,2 MHz-en a helyi közélet és a helyi kultúra fórumává vált. A Kodolányi János Főiskola közel két évtizedig működtette a helyi adót, mígnem 2012 nyarának elején a rádió jövője váratlanul veszélybe került, de a szakmai műhelyt egy széleskörű társadalmi összefogással végül sikerült megmenteni. Ugyanebben az évben a Médiatanács 99,2 MHz-es frekvenciára kiírt pályázatán a Fehérvár Médiacentrumnak sikerült elnyernie a 7 évre szóló közösségi műsorszolgáltatási jogot.

A 2013. február 9-től működő Vörösmarty Rádió legfontosabb célkitűzése Székesfehérvár és a rádió 40 km-es vételkörzetébe tartozó települések politikai, közéleti, gazdasági és kulturális híreinek, eseményeinek bemutatása, ismertetése. Ezekkel a témákkal jellemzően a 6.00-21.00 óra közötti műsorsávokban foglalkozunk, a 7 főállású és 2 külsős műsorvezetőnk elsődlegesen a lokális történések iránt fogékony.

Mivel adónkat a város első számú hírforrásának tartják, ezért is érezzük kötelességünknek a legmagasabb szakmai színvonal folyamatos biztosítását. Az 5 hírszerkesztőt foglalkoztató rádióban folyamatosan arra törekszünk, hogy hallgatóink a lehető legszélesebb körben napi szinten hiteles és objektív tartalommal értesüljenek a vételkörzetben történt hírekről és információkról. Hírszolgáltatásunkban az országos, kiemelt jelentőségű, nagyszabású és közérdeklődésre számot tartó eseményekről is beszámolunk, de főképp adáskörzetünk aktuális információit, a vételkörzetben élőkkel történt napi esetek bemutatását tartjuk elsődleges szempontnak.

Szerkesztőségünk címe: Fehérvár Médiacentrum Kft. H-8000 Székesfehérvár, Szent Vendel u 17/a.
Telefon: +36-22/311-511
SMS: 30/300-8000
Facebook: facebook.com/vorosmartyradio
Központi e-mail: [email protected]
Hírek, aktualítások: [email protected]

Más rádiót hallgatnál?


Vörösmarty Rádió
 A város hangja!



Értékeld a rádiót!
[Értékelés: 6 Átlag: 5]

2 thoughts on “Vörösmarty Rádió”

  1. Jancsó Mihály

    Jó reggelt!
    Hol maradt ma Zoli napi kezdőzenéje…?
    Most hogy ébredjünk fel? 🙂
    Na jó! Jó munkát és szép napot mindenkinek! Misi bácsi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top